Spakliblog - régészet, művészet és történelem

Blog régészetről, művészetről és történelmi érdekességekről egy londoni leletmentő régész (mellékállásban művészettörténész) tollából.

Friss topikok

Facebook

2013.06.18. 11:11 sEm

Mary Seacole, a méltatlanul elfeledett gyógyító

Címkék: nők érdekességek

Ő az, akinek Salman Rushdie találóan így idézi alakját a Sátáni Versekben: „Itt van Mary Seacole akit legalább ugyanannyit tett a krími háborúban, mint az a másik varázslámpás hölgy, de mert fekete volt, alig lehet látni Florence gyertyájának fénye mellett.” 

Mary Seacole 1805-ben született Kingstonban, Jamaicában. Apja a brit hadsereg skót származású tisztviselője volt, anyja pedig egy szabad fekete nő, aki nagyon sikeres üzletasszonyként a saját panzióját vezette, míg igen nagy tiszteletnek örvendett a közösségben gyógyítóként is. A hagyományos, kreol gyógymódokat alkalmazta, főként gyógynövényekkel dolgozott. Lányának, Marynek is átadta a tudományát, aki már fiatalon ápolónőként kezdett dolgozni mellette. Mary önéletrajzában megemlíti, hogy mielőtt beállt volna segíteni anyjának, gyermekként babán gyakorolt, majd később a háziállatain.

Nagyon sokat utazott fiatalon, járt Kubában, Haitin, a Bahamákra is eljutott, hogy összegyűjtse a helyi gyógypraktikákat, de eltöltött egy évet Londonban is, ahol az európai gyógyászatot is tanulmányozta. Származására mindig büszke volt, ahogy írja: „Kreol vagyok, és jófajta skót vér buzog az ereimben.” Amikor 1850-ben egy súlyos kolerajárvány tört ki Kingstonban, Mary kulcsszerepet töltött be annak megfékezésében, csakúgy, mint a későbbi sárgaláz járvány kitörésekor. Míg népszerűsége nőtt, ő továbbképezte magát és nemsokára már kisebb operációkat is végrehajtott, golyó vagy kés ütötte sebeken.

Boncolt is, hogy megértse, a kolera hogyan támadja meg a szervezetet, milyen pusztítást végez, mindezt pedig azért, hogy hatékonyabban léphessen fel ellene. Míg a tehetősebbek fizettek neki a gyógyításért, addig a szegényeket ingyen kezelte.

Amikor 1853-ban kitört a krími háború, pár hét alatt nyolcezer, Törökországban állomásozó angol katona kapta el a kolerát. Mary ekkor Londonba utazott, hogy felajánlja segítségét a brit hadseregnek. Sajnos azonban az előítéletek győztek a józan ész felett, mivel az akkori társadalom képtelen volt elfogadni, hogy egy nő – ráadásul az akkori sztereotípiák szerint egy „lusta félvér” – is járatos lehet a gyógyítás tudományában, ezért jelentkezését visszautasították. Azonban a közvélemény egyre inkább sürgette a kormányzatot, hogy tegyenek valamit, amikor már katonák ezrei haltak meg kolerában és maláriában, így a brit Kormányzat felkérte Florence Nightingale-t, hogy válasszon ki harminckilenc ápolónőt maga mellé és menjen, kezelje a beteg katonákat, annak ellenére, hogy neki nem volt tapasztalata még a kolerával. Mary jelentkezett Florence csapatába is, hiszen ez a betegség kifejezetten az ő szakterülete volt, de visszautasították.

Mivel Maryt nem olyan fából faragták, hogy feladja, elhatározta, hogy a saját költségén a Krími-szoroshoz utazik. Vállalkozásához csatlakozott egy jamaicai ismerőse Thomas Day is. Személyesen meglátogatta Florence Nightingale-t a kórházában Scutaiban, de ismét visszautasításban volt része. Ő azonban nem fogadta el az újabb vereséget, ezért pár mérföldnyire a frontvonaltól felépítette a Brit Hotelt. Helyi mesterembereket és munkásokat alkalmazott, akik pénz hiányában uszadék fából, elhagyott, romos házakból szedték össze az építőanyagokat. Az üzlet nemsokára beindult, ételt és italt adott el a brit katonáknak, így a befolyó összegből képes volt finanszírozni a gyógyításukat is. Míg Florence Nightingale és a nővérkéi jó pár mérföldnyire építették fel kórházukat a frontvonaltól, addig Mary a pácienseit a csatatéren is gyógyította. Nem volt példanélküli az sem, hogy csata közben látta el a sebesülteket. Ő is elszenvedett egy olyan sérülést, ami sosem gyógyult meg rendesen.

A háború végeztével, 1856-ben szinte nyomorogva tért vissza Angliába, és egészségi állapota is megromlott. Nemsokára csődöt jelentett, valószínűleg üzleti partnere rossz befektetései miatt. Szeretett volna Indiában dolgozni, hogy az 1857-es forradalomban (szipojlázadásban) megsebesült katonákat gondozza, de sajnos nem tudta rá összeszedni a megfelelő pénzt. Ugyanebben az évben jelent meg közel kétszáz oldalas önéletrajzi könyve, ami az első fekete nő által írt önéletrajzi regény volt a brit birodalomban. 1860-ben visszatért Jamaicába, majd 1870-ben ismét Londonba költözött, ahol 1881-ben halt meg agyvérzésben. Bár több kitüntetést kapott a háborúban való szerepvállalásáért, és korának ismert személyisége volt, hamar megfeledkeztek róla a történelemkönyvekben, Florence Nightingale hírneve elhomályosította őt.

Az elmúlt évtizedekben fedezték fel újra tevékenységét, és nemsokára szimbolikus alakja lett a faji, nemi előítéleteknek és társadalmi igazságtalanságoknak, melyek Britanniát a XIX. században jellemezték.

   

Dalszöveg (nyersfordításban):

 

Mary Seacole vagyok, a Krími Srácok híres nővérkéje

Nem, nem Florence Nightingale,

Eléggé felbosszant ha összekevernek vele  

Jamaicából hoztam amit tudok,

Ahol anya ápolta a betegeket

a végzet is úgy akarta,

hogy katona-doki legyek  

 

Ha köhögsz, ez az ital kell neked 

Ha az étrended rossz, gondold át

Ha ez kolera, a rehidratálás a legjobb rá

Ha lázad van, jobb, ha pihensz egyet 

 

Amikor kitört a Krími háború,

jelentkeztem Florence nővérkéi közé,

de elzavart, mert fekete vagyok

Tudom, durva, de igaz.

 

A történelem azért jegyezte meg a nevem,

mert nem az vagyok, aki nyafogni kezd,

hanem megkértem a barátom, Thomas Dayt,

hogy segítsen, és magam vágtam bele.  

 

Ha kell, hát tegyél rá egy jó nagy ragtapaszt

Ha vérzel, az sem kell, hogy tragédia legyen

Ha a lábad eltört, akkor begipszeljük

Ha székrekedésed van, vedd be a ricinust  

 

Amikor végre Krímbe értünk

úttörő lett belőlem,

Az asztalosaim építettek

egy hotelt a fronton.  

 

Letelepedve a frontvonalon

1855-ben,

független nőként,

mentettem a katonák életét.  

 

Ez a panzió lett a törzshelye,

a sok nagyszerű vendégnek,

Bár nem volt csillogó,

mert csak öreg fadarabokból épült.  

 

Elláttam a katonákat felszereléssel és ruhákkal,

kiszolgáltam szegényt és gazdagot,

ápoltam őket a fronton, míg

Florence a háborútól távol dolgozott  

 

Ápolónő vagyok, sínbe teszem amit kell,

Ha látok egy sérült férfit, jobb, ha odaszaladok.

Híres lettem a háború alatt, de a szégyen,

hogy elszegényedtem bele.  

 

Amikor a háborúnak vége lett

nem maradt egy garasom se

a munkám ellenére, amit elvégeztem

csak becsődöltem.  

 

Én egy kemény csaj vagyok

nem adom fel soha

írtam egy könyvet és

a pénzt, amit kaptam érte,

a hotelemre fordítottam.  

 

Sok férfi köszönheti az életét a szállodámnak.

Az a jutalmam, hogy bekerülök a történelemkönyvekbe.  

 

(Nem a véletlen műve a fenti videoklip hasonlósága Beyonce, Single Ladies dalához és klipjéhez és ne fogjátok vissza magatokat ha jobban meg tudjátok csinálni a dalszöveget stílusában is.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://spakli.blog.hu/api/trackback/id/tr265366854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.