Korábban már írtam ezen a blogon egy hajóról, most pedig azt a bronzkori hajót szeretném bemutatni nektek, aminek hatására beleszerettem a városi ásatásokba és a konzerválási munkába.
1992-ben Dover belterületén nagyszabású építkezés folyt, ahol két régész is dolgozott - az angol szabályozás szerint ilyen mértékű építkezéseknél megfigyelőként jelen kell lennie régészeknek, főleg ha dokumentált lelőhelyen vagy ezekben gazdag területen történik a munka. Hogy a nevüket is megemlítsem: Keith Parfitt, a Canterbury Archaeological Trust projectigazgatója és Dr. Martin Bates, a Geoarchaeological Service Facility (G.S.F.)-től.
A munkaterület (forrás: http://www.archaeology.co.uk/)
1992. szeptember 28-án egy szokatlanul mély munkagödörben (6 m) dolgoztak, Dover középkori városfala és egy római kori kikötőfal közelében. Éppen ebédidő volt, a munkagépek leálltak, mikor Keith Partfitt észrevett egy kiálló fadarabot ami mint kiderült egy bronzkori hajótesthez tartozik. Azonnal leállították a munkálatokat és megtervezték a terület szakszerű feltárását.
A hajótest megtisztítása (forrás: http://www.archaeology.co.uk/)
Több dolog miatt is gyorsan kellett elvégezni a tervezett munkálatokat: a feltárt hajótestet minél előbb ki kell emelni és konzerválni, mielőtt jelentős állagromlás történne, a másik pedig az építkezés folytatása (igen, kérem, itt is hajtja a tatár a szakembereket ilyen esetekben).
A régészek segítségére voltak a helyi amatőr régészeti társaságok önkéntesei, a P&O Ferries munkatársai és a kikötői dolgozók. Ez utóbbi csapat nagyméretű víztartályt épített, amibe elhelyezhették ideiglenesen a kiemelt hajótestet. Itt ismét egy kritikus ponthoz érkeztek a szakemberek, hiszen nagy mélységből 9,5 méternyi, 3500 éves fa hajótestet kellett volna sérülésmentesen kiemelni. Hogyan lehetséges ezt véghezvinni a lehető legkisebb kockázattal? Egy a témában jártas régész azt javasolta, hogy vágják szét, mert csak úgy lehet biztonsággal kiemelni a szokatlan terepről.
A város lakói közben a drótkerítésen túlról figyelték a történéseket, hogy minden mozzanatát nyomon követhessék ennek a rendkívüli ásatásnak, képernyőre vetítették a lent folyó munkálatokat, amit videókamerával is rögzítettek.
Több okból is nehezített munka folyt odalent: a hat méter mély és kb. 5x5 méteres, nedves munkagödörben folyamatosan ment a szivattyú - ennek borzasztó erős hangja van -, tevékenykedett lent a hajótesten legalább két ember, ott volt ezenkívül a fényképész/videós és az, aki rajzokat készített a pontos elhelyezkedésről, ráadásul, mint fentebb említettem, szorította az idő is őket.
A kiemelési fázisban a szétdarabolt hajótest darabjait becsomagolták buborékfóliába, majd kívül-belül kifújták poliuretán-habbal a forma megtartása végett. A felszínen végül a habot leválasztották, kicsomagolták, majd az előkészített tartályba helyezték a darabokat.
A hajó konzerválási munkálataival 1998-ban végeztek, amikor kiállíthatták a Doveri Múzeumban, ahol a mai napig látható.
Miért olyan nagy jelentőségű ez a lelet?
Közeli a hajótestről (forrás: http://www.archaeology.co.uk/)
(A képen látható csíkos rudacska, mérőléc arra hivatott, hogy jelezze, mekkora a valódi mérete a fényképezett tárgynak, a műanyag lapocskán szereplő odagombostűzött számok pedig a hajódarabokat jelzik, ez nagyon fontos az utómunkálatokban, mikor össze kell állítani a leletet.)
Elsősorban azért, mert ahogy a képen látszik, fantasztikus épségben megmaradtak azok a részletek, amikből könnyen rekonstruálható, milyen jellegű tengerjáró hajókat építettek Kr. e. 1500 körül Anglia déli részén. Másrészt pedig azért, mert ez a hajólelet új távlatokat nyitott meg a bronzkori famegmukálás és tengerjárás tökéletesebb megismerésében.
Egyéb érdekességek
A feltárt hajótest 9,5 méter hosszú, ez az eredeti törzsnek kb. a 2/3-ad része. Mint megtudtam, a hajó többi részének feltárása, kiemelése akkori árak szerint 2 millió angol fontba került volna, méghozzá azért, mert a további kutatáshoz egy ház alatt kellett volna megbontani a talajréteget, ami viszont regisztrált történelmi emlék, azaz műemléképület volt. Azért csak volt, mert sajnos pár évvel ezelőtt leégett. Utólagos kibontásra már nem kerülhet sor, mert a tovább folyó építkezési munkálatok miatt a föld alatt maradt hajótest már korántsem lenne olyan jó állapotban, mint a kiemelt és rekonstruált darab.
Érdekes momentum még, hogy Keith Parfitt, aki a hajó egy darabját meglátta és leállította a további munkálatokat, a doveri munkája megkezdése előtt olvasott pont egy könyvet a bronzkori hajóleletek feltárásáról, és így alig mert hinni a szemének, mikor hasonlót fedezett fel egy hat méter mély munkagödörben.
Nekem nagyon nagy élmény volt az eredeti videófelvételek - tényleg durva hangja van a szivattyúnak - és a képanyag megtekintése. Szintén nagyon tetszett az a fantasztikus összefogás - amit itt már többször tapasztalhattam a valóságban is a munkám során-, amivel a környéken élők, dolgozók, amatőr régészek segítették a kiemelési munkálatokat.