Az előszobánkban jelenleg nagy barna dobozok parkolnak, de nem költözködés vagy valami új lakberendezési hóbort miatt, hanem ebben az esetben munkáról van szó. A dobozok ugyanis falmaradványokat tartalmaznak, sok-sok vakolatdarabkát egy római kori villából. Az én feladatom az, hogy ezeket szépen egyesével megtisztítsam, leltározzam, osztályozzam, majd valamit kiokoskodjak belőlük.
Alapból nem minden római vakolat kerül ilyen gondos elbírálás alá, a régészeti leletek között ezek a fajta tárgyi maradványok valahol hátul kullognak a fontossági sorrendben, aminek több oka is van: egyrészt a feldolgozásuk igencsak időigényes munka, másrészt általában nem ad hozzá sokat a vizsgált terület történetéhez. Relatív értéktelensége miatt az sem ritka sajnos, hogy interneten is felbukkannak, darabra árusítják a történelem iránt érdeklődő gyűjtőknek, ami azért problémás, mert így nem kerülnek bele a régészeti jegyzőkönyvekbe, és ez megnehezíti a további kutatásukat.
Bár a helyzet nem olyan rózsás, mégis sokat változott 1949 óta, legalábbis Angliában. A szakdolgozatomhoz több régészeti jegyzőkönyvet olvastam római kori ásatásokról, a XX. század első feléből származóakban többnyire említést sem tesznek erről a lelettípusról, míg a későbbiekben néha már találhatunk részletesebb beszámolókat is színükről, méretükről, sőt a vakolat összetételéről is.
Ezt a változást pedig G. W. Meates alezredesnek köszönhetjük, aki a lullingstone-i római villa ásatását vezette 1949-től 1961-ig.
Ez az I. században épült római villa Kent grófságban, Délkelet-Angliában található, amit elsőként 1750-ben fedeztek fel véletlenül, miután a területen dolgozó munkások belefúrtak egy római kori mozaikpadlóba. Aztán egy ideig feledésbe merült, míg 1939-ben egy kidőlt fa alatt újabb mozaikdarabokat fedeztek fel. A háború kitörése miatt azonban a régészeti ásatások csak 1949-ben kezdődhettek meg a területen és egészen 1961-ig tartottak, amikor a villa maradványai fölé védő épületet építettek, majd 1963-ban megnyitották a nyilvánosságnak.
A villa története az I. századig nyúlik vissza, majd a századok folyamán többször kibővítették és egészen az ötödik századig lakták, amikor is tűz pusztította el. Valószínűleg magas rangú tisztviselők lakhatták, erre utal az itt talált két márvány mellszobor is: Pertinaxé, aki a Britanniában eltöltött idő után később három hónapig élvezhette a római császárság minden szépségét, valamint apjáé, Publius Helvius Successusé.
A finom kidolgozású padlómozaikok („Jupiter elrabolja Európát” és „Bellerophon Pegazuson lovagolva megöli a kimérát”) a IV. században készültek.
De térjünk vissza a villa falához. Történt ugyanis, hogy Meates kiadta az utasítást a munkatársainak az egyik helység feltárásakor, ahol több ezernyi falmaradványt találtak: „A vakolatot gondosan össze kell gyűjteni, minden egyes darabkát, akkor is, ha értéktelennek látszanak. A jövőben majd megfelelő tudással és türelemmel talán össze lehet újra illeszteni őket”. Igaza lett. Munkatársa, Nicholson állt neki a falmaradványok elemzésének és a gigantikus puzzle összeállításának az ötvenes évektől kezdve egészen haláláig. A munka végül 1979-ben fejeződött be.
A munkálatok során kiderült, hogy a szoba, melyben a falmaradványokat megtalálták, pogány szentély volt az építésekor, amit a helyi vízi istenségeknek szenteltek, erre utalnak a vízi nimfákat ábrázoló falfestmények. A III. században átfestették a helyiséget fehérre, piros sávokkal díszítették, és két férfiábrázolás is feltűnt, amiből egyes kutatók arra következtetnek, hogy a ház lakói a továbbiakban a vízi istenségek helyett a házi istenségeket és őseik szellemét kezdték tisztelni .
Ennyit tudnánk a helyről, ha Nicholson áldozatos munkával nem illeszti össze azt a gigantikus puzzle-t, melynek darabkáit összegyűjtötték az ásatás alatt, ugyanis abból egyértelművé vált, hogy a szentély a IV. századtól keresztény kápolnaként funkcionált.
A töredékekből lassacskán kibontakozott egy hatalmas, vörössel festett Krisztus-szimbólum és több álló alak, amint széttárt karokkal, kifordított tenyérrel imádkoznak. Ez az imádkozó testtartás, az orans, a katakombák falfestményeinek egyik leggyakoribb motívuma, az XP pedig a görög Χριστός azaz a Khrisztosz szó kezdőbetűi. Így e magánkápolna lett az első bizonyítéka a kereszténység megjelenésének a szigetországban.
A felfedezés egyedülálló nemzetközileg is, mert ilyen kora keresztény házi kápolnát csak Szíriában, Dura-Európoszban találhatunk.
Nem hiszem, hogy az én fürdőházi falmaradványaim ilyen nagy felfedezéssel kecsegtetnek, mégis úgy érzem, hogy ezek a faltöredékek több figyelmet érdemelnek, és talán feljegyzéseink és eredményeink a jövő régészeit hozzásegítik ahhoz, hogy jobban megismerhessék a múltunkat.
Képek forrása: English Heritage és WIkipedia
