Spakliblog - régészet, művészet és történelem

Blog régészetről, művészetről és történelmi érdekességekről egy londoni leletmentő régész (mellékállásban művészettörténész) tollából.

Friss topikok

Facebook

2013.05.23. 12:37 sEm

"Hát én csak rendbe akartam tenni..." - avagy hogyan ne gondozd ősi építményedet

Címkék: örökségvédelem Anglia

A történet 2011-ben kezdődött, amikor egy nyugdíjas üzletembert, Roger Pennyt letartóztattak azzal a váddal, hogy tönkretette az Priddy-körök egyikét.

Az i.e. 3000 körül épült négy, kör alakú építmény egyenes vonalban, megközelítőleg észak-déli irányban helyezkedik el olyan 1,2 km hosszan. Átmérőjük 185 és 194 méter között változik.  A délitől az északiig számozással különböztetik meg őket, tehát a legdélebbi az egyes és a legészakabbi a négyes. Az egyes, kettes és hármas teljes kör nagyjából egyenes vonalban sorakozik egymás után, közel egymáshoz, míg a legészakabbi negyedik távolabb van tőlük, kissé nyugatabbra a sortól, és nem teljes, ahogy ezt a képen is láthatjátok.

Ezek ugyan nem olyan látványos emlékművek, mint mondjuk Stonehenge, de jelentőségük ugyanolyan nagy, valószínűleg rituális, vallási célokra használták őket.

Ami fontos, hogy ezek az építmények műemléknek számítanak és védelem alatt állnak.

Történetünk főszereplője a négyes számú kör. Átmérője 190 m és csak a kör kb. kétharmada látható. Az 1950-es ásatások alatt a régészek arra következtetésre jutottak, hogy az építmény hiányzó, nyugati része nem eltűnt a századok folyamán, hanem sosem készült el.

Tehát 2011-ben a férfi, aki annak a földnek a tulajdonosa, ahol a hatalmas kör alakú építményekből a negyedik található, úgy döntött, hogy kissé rendbe teszi a portáját és betömi azokat a csúnya nagy lyukakat, amik a négyes számú körben találhatók.

Nem kért se engedélyt, se tanácsot a tervezett munkához a műemlékeket felügyelő szervezettől.

A természetes úton keletkezett víznyelőket, amelyek kulcsfontosságúak voltak az építmény keletkezése szempontjából, kőtörmelékkel töltette fel (a képen látható nagy barna foltok a betemetett területek), az ezt megelőző állapot ezen a képen látható. A kerítés felújítása közben pedig rengeteg építkezési anyagot mozgattak meg a kör közelében, ez és a munkagépek az építmény nem látható részein további visszafordíthatatlan károkat okoztak.

A bíróság most végre döntött. Roger Pennynek 37000 fontot (kb. 13 millió forint) kell fizetnie a helyreállítási munkálatokért, és további 10000 fontja (3,5 millió forint) megy rá a bírságra és az eljárás költségeire.

Őszintén szólva én örülök neki, hogy itt nagyon szigorúan kezelik a védett műemlékeket, jó látni, hogy működik a rendszer, hogy nem lehet csak úgy lebontani, tönkretenni egy sok ezer éves földépítményt. Az ilyen esetek jó példát szolgáltatnak azoknak, akik esetleg szintén suttyomban akarták volna elbontani azt a csúnya öreg kőfalat, ami zavarja a kilátást, vagy csak flancosabbra átépíteni a konyhájukat egy védelem alatt álló sok száz éves házban.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://spakli.blog.hu/api/trackback/id/tr1005314394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.