A Mary Rose VIII. Henrik zászlóshajója volt és számos ütközetben vezette győzelemre a király flottáját 1512-től egészen 1545-ig amikor a solenti csatában elsüllyedt ötszáz fős legénységével együtt. 1545 és 1549 között a király Velencéből hozatott hajómentő szakembereket, hogy kiemeljék a roncsot a habok közül, de sajnos a próbálkozásuk sikertelenül zárult, így egészen 1836-is a hajó érintetlenül feküdt a fenéken. A XIX. században John és Charles Deane búvárkodás közben fedezték fel és robbanószereket használva kiemeltek belőle pár fegyvert, de majdnem százharminöt éven át a roncs ismét feledésbe merült, egészen 1971-es újra felfedezéséig. 1979 és 1982 között több mint 27000 merüléssel a búvárok 19000 tárgyi leletet hoztak a felszínre, 1982-ben pedig kiemelték a hajótestet, amit a televízió élőben közvetített.
Az azóta eltelt több mint harminc év alatt konzervátorok dolgoztak a hajón, hogy megpróbálják megmenteni az utókornak. Folyamatosan távolították el róla a rárakódott sóréteget, majd 19 évig kezelték polietilén-glikollal, hogy megakadályozzák a fa zsugorodását. Idén, 2013 április 29-én érkeztek el ahhoz a fázishoz, amikor kikapcsolták a fúvófejeket és elkezdték szárítani a hajótestet, ami azt jelenti, hogy több mint 100 tonna vizet fognak eltávolítani belőle az elkövetkezendő 4-5 évben.
Erre a célra egy új épületet húztak fel a Portsmouth Historic Dockyard-on, ami nem csak azt a speciális kamrát, a „Hot Box”-ot foglalja magába ahol a hajótestet szárítják, hanem múzeumként is funkcionál majd május 31-től. A látogatók ablakokon keresztül betekintést nyerhetnek a konzerválási folyamatokba is.
Ahogy a szárítási folyamat a végéhez ér majd 2017-ben, a kamra falait lebontják és a látogatók közelről is megtekinthetik a hajótestet.
A Mary Rose több szempontból is különleges, elsősorban azért, mert a világon ez az egyetlen XVI. századi hadihajó amit kiállítottak, de azért is, mert egy Tudor-korabeli időkapszula, nemcsak a tárgyi leletek tekintetében, hanem a benne fellelt emberi maradványok miatt is.
A katasztrófát harmincöten élték csak túl, a hajótestben kb. ötszázan haltak meg, valószínűleg az ellenséges csapatok hajóraszállását megakadályozó háló alá szorultak, ezért sem tudtak elmenekülni. A legenda szerint VIII. Henrik a Southsea-kastélyból nézte végig a tragédiát, oldalán a hajón tartózkodó altengernagy, Sir George Carew feleségével. Amikor elsüllyedt a hajó, a fuldokló férfiak és fiúk kiáltását messze vitte a szél, de senki nem tudott segíteni nekik és a királyt is nagyon megrázta a tragédia.
Egy túlélő elmondása szerint az idézte elő a balesetet, hogy miután elsütötték az ágyúkat az egyik oldalon, és elkezdték a manővert, hogy a másik oldalról is tüzet nyithassanak, a szél belekapott a vitorlákba, megdöntötte a hajót és a nyitott ágyúnyílásokon át betört a víz. A ellenséges, francia oldalról természetesen azt a változatot hallani, hogy ők süllyesztették el a hajót, míg egyes történészek szerint a legénység jórésze nem értette a kapitány utasításait, mert nem beszéltek angolul és ez vezetett katasztrófához. Sajnos ez utóbbi verziót nem lehet alátámasztani, mert a hajónapló csak számokat említ a legénységgel kapcsolatosan, és nincsenek megnevezve Sir George Carew és az első tiszt Roger Grenville kivételével.
A hajótestben talált 12 és 40 év közötti fiúk, férfiak maradványai jó keresztmetszetet adnak a Tudor-kori társadalom férfi népességéről. Erős, egészséges férfiak és fiúk szolgáltak a hajón, jól étkeztek, és azt is tudni lehet, hogy miket ettek. Némelyikük csontjain vitaminhiányos jelek mutatkoznak, például az angolkór jellegzetességei, ez valószínűleg az 1520-as évek éhezéseinek időszakából eredeztethető.
A maradványokon több, már gyógyult törést is találtak, például törött orrokat, de nyílütötte sérülés és izületi gyulladás nyomait is felfedezték, ami nem meglepő, hiszen ezek a férfiak egy hadihajón szolgáltak és kemény fizikai munkát végeztek.
A múzeumi tárlat másik érdekessége, hogy a legénység tagjai közül hét ember arcát rekonstruálták a maradványok alapján és ehhez a munkához törvényszéki szakembereket kértek fel.
A roncsban, ahogy korábban már említettem, több mint 19000 tárgyat találtak, aminek nagyrésze szintén kiállításra kerül. A személyes tárgyak, mint a tengerészládák, sokat árulnak el a tulajdonosaikról. Az ácsmester, meglehetősen jómódú ember lehetett, erre utal a ládájában talált könyv, napóra és backgammon játék.
A Mary Rose Múzeum nem csak azért különleges, mert mindenki betekintést nyerhet egy monumentális és igen kényes konzerválási folyamatba, hanem mert a rekonstruált arcok és a legénység személyes tárgyainak segítségével közel hozzák a Tudor-kort és az akkor élt emberek mindennapjait.
Végezetül pedig tekintsétek meg Oscar Nilsson lenyűgöző arcrekonstrukciós portréit.
A hajó szakácsa, valószínűleg harminc év körüli lehetett, 168 cm magas, erős testfelépítésű férfi. A csontjai arra utalnak, hogy munkáját többnyire hajlott háttal végezte.
Az íjász a huszas évei elején járhatott és kb. 178 centi magas volt, jófelépítésű, kifejezetten erős lábakkal.
A hajóács 172 cm magas, késő harmincas férfi volt, aki izületi gyulladástól szenvedett. A legénység többi tagjával ellentétben váltóruhát is tartott a ládájában a társasjáték és a könyv mellett.
A tűzmester valószínűleg a huszas éveiben járhatott, ennek ellenére sok rossz foga volt és 11 hiányzott közülük.
Az élelmezési tiszt, 170 cm magas harmincas férfi. Erős, izmos testalkatú, jó fogakkal. Horgászathoz való úszókat találtak nála.
Ez a harmincas-negyvenes férfi tiszti fokozatot tölthetett be a hajón. A fogai rosszak voltak, mint a legénység nagyrészének, csontjai pedig gyermekkorban végzett fizikai munkáról árulkodnak. Ezüst sípot találtak nála, amit a tisztek hordtak, hogy azzal hívják fel magukra a figyelmet mielőtt új utasításokat adtak a legénységnek.
Erre a fiatal, huszas éveiben lévő férfire egy láda mögé szorulva találtak rá. Valószínűleg tüzér lehetett, de a csontjain az íjászokéihoz hasonló elváltozásokat is találtak. A ládájában ezüst hímzéses bőrerszény volt, GI monogrammal, és egy csonttábla ami két gyertyát tartó angyalt ábrázolt.
Forrás: BBC (http://www.bbc.co.uk/), Mary Rose Museum: (http://www.historicdockyard.co.uk/news/presspacks/maryrosemuseum/)
Illusztrációk: Oscar Nilsson
Mary Rose Museum, Portsmouth Historic Dockyard
Victory Gate, HM Naval Base,
Portsmouth PO1 3LJ.