Ő az, akinek Salman Rushdie találóan így idézi alakját a Sátáni Versekben: „Itt van Mary Seacole akit legalább ugyanannyit tett a krími háborúban, mint az a másik varázslámpás hölgy, de mert fekete volt, alig lehet látni Florence gyertyájának fénye mellett.”
Mary Seacole 1805-ben született Kingstonban, Jamaicában. Apja a brit hadsereg skót származású tisztviselője volt, anyja pedig egy szabad fekete nő, aki nagyon sikeres üzletasszonyként a saját panzióját vezette, míg igen nagy tiszteletnek örvendett a közösségben gyógyítóként is. A hagyományos, kreol gyógymódokat alkalmazta, főként gyógynövényekkel dolgozott. Lányának, Marynek is átadta a tudományát, aki már fiatalon ápolónőként kezdett dolgozni mellette. Mary önéletrajzában megemlíti, hogy mielőtt beállt volna segíteni anyjának, gyermekként babán gyakorolt, majd később a háziállatain.
Nagyon sokat utazott fiatalon, járt Kubában, Haitin, a Bahamákra is eljutott, hogy összegyűjtse a helyi gyógypraktikákat, de eltöltött egy évet Londonban is, ahol az európai gyógyászatot is tanulmányozta. Származására mindig büszke volt, ahogy írja: „Kreol vagyok, és jófajta skót vér buzog az ereimben.” Amikor 1850-ben egy súlyos kolerajárvány tört ki Kingstonban, Mary kulcsszerepet töltött be annak megfékezésében, csakúgy, mint a későbbi sárgaláz járvány kitörésekor. Míg népszerűsége nőtt, ő továbbképezte magát és nemsokára már kisebb operációkat is végrehajtott, golyó vagy kés ütötte sebeken.
Boncolt is, hogy megértse, a kolera hogyan támadja meg a szervezetet, milyen pusztítást végez, mindezt pedig azért, hogy hatékonyabban léphessen fel ellene. Míg a tehetősebbek fizettek neki a gyógyításért, addig a szegényeket ingyen kezelte.
Amikor 1853-ban kitört a krími háború, pár hét alatt nyolcezer, Törökországban állomásozó angol katona kapta el a kolerát. Mary ekkor Londonba utazott, hogy felajánlja segítségét a brit hadseregnek. Sajnos azonban az előítéletek győztek a józan ész felett, mivel az akkori társadalom képtelen volt elfogadni, hogy egy nő – ráadásul az akkori sztereotípiák szerint egy „lusta félvér” – is járatos lehet a gyógyítás tudományában, ezért jelentkezését visszautasították. Azonban a közvélemény egyre inkább sürgette a kormányzatot, hogy tegyenek valamit, amikor már katonák ezrei haltak meg kolerában és maláriában, így a brit Kormányzat felkérte Florence Nightingale-t, hogy válasszon ki harminckilenc ápolónőt maga mellé és menjen, kezelje a beteg katonákat, annak ellenére, hogy neki nem volt tapasztalata még a kolerával. Mary jelentkezett Florence csapatába is, hiszen ez a betegség kifejezetten az ő szakterülete volt, de visszautasították.
Mivel Maryt nem olyan fából faragták, hogy feladja, elhatározta, hogy a saját költségén a Krími-szoroshoz utazik. Vállalkozásához csatlakozott egy jamaicai ismerőse Thomas Day is. Személyesen meglátogatta Florence Nightingale-t a kórházában Scutaiban, de ismét visszautasításban volt része. Ő azonban nem fogadta el az újabb vereséget, ezért pár mérföldnyire a frontvonaltól felépítette a Brit Hotelt. Helyi mesterembereket és munkásokat alkalmazott, akik pénz hiányában uszadék fából, elhagyott, romos házakból szedték össze az építőanyagokat. Az üzlet nemsokára beindult, ételt és italt adott el a brit katonáknak, így a befolyó összegből képes volt finanszírozni a gyógyításukat is. Míg Florence Nightingale és a nővérkéi jó pár mérföldnyire építették fel kórházukat a frontvonaltól, addig Mary a pácienseit a csatatéren is gyógyította. Nem volt példanélküli az sem, hogy csata közben látta el a sebesülteket. Ő is elszenvedett egy olyan sérülést, ami sosem gyógyult meg rendesen.
A háború végeztével, 1856-ben szinte nyomorogva tért vissza Angliába, és egészségi állapota is megromlott. Nemsokára csődöt jelentett, valószínűleg üzleti partnere rossz befektetései miatt. Szeretett volna Indiában dolgozni, hogy az 1857-es forradalomban (szipojlázadásban) megsebesült katonákat gondozza, de sajnos nem tudta rá összeszedni a megfelelő pénzt. Ugyanebben az évben jelent meg közel kétszáz oldalas önéletrajzi könyve, ami az első fekete nő által írt önéletrajzi regény volt a brit birodalomban. 1860-ben visszatért Jamaicába, majd 1870-ben ismét Londonba költözött, ahol 1881-ben halt meg agyvérzésben. Bár több kitüntetést kapott a háborúban való szerepvállalásáért, és korának ismert személyisége volt, hamar megfeledkeztek róla a történelemkönyvekben, Florence Nightingale hírneve elhomályosította őt.
Az elmúlt évtizedekben fedezték fel újra tevékenységét, és nemsokára szimbolikus alakja lett a faji, nemi előítéleteknek és társadalmi igazságtalanságoknak, melyek Britanniát a XIX. században jellemezték.
Dalszöveg (nyersfordításban):
Mary Seacole vagyok, a Krími Srácok híres nővérkéje
Nem, nem Florence Nightingale,
Eléggé felbosszant ha összekevernek vele
Jamaicából hoztam amit tudok,
Ahol anya ápolta a betegeket
a végzet is úgy akarta,
hogy katona-doki legyek
Ha köhögsz, ez az ital kell neked
Ha az étrended rossz, gondold át
Ha ez kolera, a rehidratálás a legjobb rá
Ha lázad van, jobb, ha pihensz egyet
Amikor kitört a Krími háború,
jelentkeztem Florence nővérkéi közé,
de elzavart, mert fekete vagyok
Tudom, durva, de igaz.
A történelem azért jegyezte meg a nevem,
mert nem az vagyok, aki nyafogni kezd,
hanem megkértem a barátom, Thomas Dayt,
hogy segítsen, és magam vágtam bele.
Ha kell, hát tegyél rá egy jó nagy ragtapaszt
Ha vérzel, az sem kell, hogy tragédia legyen
Ha a lábad eltört, akkor begipszeljük
Ha székrekedésed van, vedd be a ricinust
Amikor végre Krímbe értünk
úttörő lett belőlem,
Az asztalosaim építettek
egy hotelt a fronton.
Letelepedve a frontvonalon
1855-ben,
független nőként,
mentettem a katonák életét.
Ez a panzió lett a törzshelye,
a sok nagyszerű vendégnek,
Bár nem volt csillogó,
mert csak öreg fadarabokból épült.
Elláttam a katonákat felszereléssel és ruhákkal,
kiszolgáltam szegényt és gazdagot,
ápoltam őket a fronton, míg
Florence a háborútól távol dolgozott
Ápolónő vagyok, sínbe teszem amit kell,
Ha látok egy sérült férfit, jobb, ha odaszaladok.
Híres lettem a háború alatt, de a szégyen,
hogy elszegényedtem bele.
Amikor a háborúnak vége lett
nem maradt egy garasom se
a munkám ellenére, amit elvégeztem
csak becsődöltem.
Én egy kemény csaj vagyok
nem adom fel soha
írtam egy könyvet és
a pénzt, amit kaptam érte,
a hotelemre fordítottam.
Sok férfi köszönheti az életét a szállodámnak.
Az a jutalmam, hogy bekerülök a történelemkönyvekbe.
(Nem a véletlen műve a fenti videoklip hasonlósága Beyonce, Single Ladies dalához és klipjéhez és ne fogjátok vissza magatokat ha jobban meg tudjátok csinálni a dalszöveget stílusában is.)